Nagymama receptjei

2019\06\14

Bodza szörp

1_10.jpg

Hozzávalók:

  • 4 l víz
  • 3 kg cukor
  • 20-25 fej bodzavirág
  • 1 csapott kk borkén
  • 1 dl citromlé

A víznek a felét felmelegítem, majd hozzá adom a cukrot és addig kevergetem amíg a cukor el nem olvad. Ha elolvadt mehet hozzá a maradék víz is, ettől kicsit hidegebb lesz és gyorsabban kihűl az egész. Hozzá adom a borként és a citromlevet is és hagyom teljesen kihűlni. Ha ez megtörtént a sziruphoz adom a virágokat és 3-4 napig hagyom állni. Minden nap, akár többször is kicsit megmozgatom benne a virágokat. 
Amikor már összeértek az ízek kitöltöm üvegekbe. Üvegbe töltéskor a tölcsérbe teszek egy nem túl sűrű szövésű fásli darabot (lehet gézlap is vagy harisnya), hogy felfogja az apróbb koszokat amik úszkálhatnak benne. 

Jó "étvágyat" :) 

2019\06\14

Üveges uborka saláta

D.

2_15.jpg

 

Hozzávalók: 

  • 2.5 dl 20%-os ecet
  • 40 dkg cukor
  • 10 dkg só
  • 1 tk borkén (tartósító)
  • 1.5-2 l víz
  • 3 kígyó uborka
  • 4-5 gerezd fokhagyma

A léhez valókat egy nagy tálba teszem és addig kavargatom amíg a cukor meg a só el nem olvad. Az uborkát felkarikázom (aki szeretné meg is hámozhatja) a fokhagymát pedig nagyobb kockákra vágom. A felaprított zöldségeket bele öntöm a savanyú lébe és hagyom állni 5-6 órát vagy akár egy éjszakát. 
Az idő letelte után az uborkát fokhagymával együtt beleteszem a befőttes üvegekbe és merek rá egy kis levet. 
Én egy üveggel mindig a hűtőbe tárolok, hogy ha uborka salátát enne valaki akkor legyen hidegen és csak egy evőkanálnyi tejfölt meg egy kis piros paprikát kelljen bele tenni. 

 

Jó étvágyat :) 

2019\06\14

Boci süti

D.

3_5.jpg

 

Hozzávalók: 

  • 1 dl tej
  • 0,5 dl olaj
  • 2 ek kakaó
  • 20 dkg liszt
  • 1 kk sütőpor
  • 5 db tojás

Túrókrém:

  • 25 dkg túró
  • 1 ek búzadara
  • 1 tojás
  • 2 ek cukor
  • 1 cs vaníliás cukor

A töltelék hozzávalóit összekeverem egy kis tálba egy villával (hogy jól össze tudjam nyomkodni a túrót) és félre teszem. 
A tésztához szétválasztom a tojásokat. A fehérjét felverem a cukor felével és ezt is elrakom. A tojássárgát a maradék cukorral jól kikeverem amíg a sárga szépen kivilágosodik. Ezután adom hozzá a tejet és az olajat is. Ha ezt eldolgoztam (vagyis a gép) akkor mehet bele a sütőporral elkevert liszt és a kakaó. Amikor már szép csomómentes ez a massza, lekapcsolom a gépet és hozzá keverem egy spatula segítségével a felvert tojáshabot. 
Ezt a tésztát bele öntöm egy süti formába és rá kanalazom össze vissza a túrót, hogy majd amikor felvágom olyan legyen mint egy boci :D 
A sütőt előmelegítem 180 fokra (légkeverés) és tűpróbáig sütöm. Amikor már nem ragad semmi a hústűre kész :D 

 

Jó étvágyat :) 

 

2019\05\19

Kürtőskalács

D. - Gasztroangyal recept

4_3.jpg

 

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2 egész tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 1.5 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 2 ek cukor
  • csipet só

Forgatáshoz:

  • fahéjas cukor
  • darált dió
  • kókusz
  • kakaó

A tejet langyosra melegítem, rakok hozzá egy kis cukrot meg az élesztőt és hagyom, hogy felfusson. Ha felfutott az élesztő akkor minden hozzávalót a keverő tálba öntöm és jól összedolgozom géppel vagy kézzel. Hagyom 1 órát kelni. Ha kétszeresére nőtt akkor egy lisztezett felületre öntöm és ujjnyi vastagra nyújtom majd szintén ujjnyi vastag csíkokra vágom. A csíkokat egy kicsit átsodrom és mehet is a formára. 
Akinek nincs kürtőskalács formája (ahogy nekem se) használhat sajtos roló formát, befóliázott wc gurigát vagy üres sörös dobozt. Az alufóliás változatot érdemes beolajozni, hogy lejöjjön róla majd a kész kalács.
A formámra tekerem a tésztát úgy hogy egy kis hely legyen a tekerés közt, majd elfektetem és átgörgetem, hogy a tészta felsimuljon a formára és össze érjenek az oldalak. Ezután meghempergetem az általam választott ízesítésbe, tepsibe állítom és 160 fokon megsütöm. 
Ha megsült kiveszem és egy picit hagyom állni, majd kinyomkodom a formából.

Jó étvágyat :) 

2019\05\16

Házi burger

D.

2_14.jpg

Hozzávalók a bucihoz (4 db) :

  • 2 bögre liszt
  • 40 ml olaj
  • 1 ek só
  • 1 tojás
  • élesztő
  • 1,25 dl víz
  • 1 kk cukor
  • szezámmag 

A fizet langyosra melegítem és bele szórom a cukrot majd az élesztőt. Hagyom egy pár percig, hogy az élesztő felfusson. Ha az élesztő megnövekedett minden hozzávaló (kivéve a szezámmag) mehet egy tálba és géppel jól összedolgozom 5-10 perc alatt. Kiveszem a keverőtálból és kézzel még jól átdolgozom, majd 4 felé osztom és bucivá formázom. Tepsibe rakom és hagyom hogy a duplájára keljen. Előmelegített sütőbe tolom be miután megkentem felvert tojással és megszórtam szezámmaggal. Addig sütöm amíg aranysárga nem lesz.
Akinek van nagy tálalógyűrűje az a bucikat bele teheti és kelesztheti abban valamint sütheti is, akkor szép magasak lesznek a zsemlék :) 

Húspogácsa:

  • 50 dkg darált sertés (lehet csak marhából vagy fele-fele)
  • bors
  • 1 fej hagyma
  • piros paprika
  • fokhagyma / fokhagyma por 

A darált húsba bele szórom a nagyon apróra vágott hagymát. Ízlés szerint fűszerezem és jól összegyúrom. Serpenyőbe egy nagyon kevés olajat teszek majd a lapos fasírtokat elkezdem megsütni. Miután megsültek a húspogik rakok rájuk egy szelet sajtot és lefedem az edényt, hogy ráolvadjon. 

A legvégén szétvágom a bucikat, bele teszem a húspogit és mindenféle zöldséget (uborka, hagyma, paradicsom, paprika, saláta), plusz sajtot, ketchup / mustár / majonéz. 

2019\05\13

Medvehagyma pesto

D.

1_9.jpg



Hozzávalók: 

  • 15 dkg medvehagyma
  • 5 dkg kemény sajt (parmezán a legjobb)
  • 5 dkg dió
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl olaj (oliva)
  • 1 ek citromlé
  • bors

A medvehagyma leveleket megmosom, majd jól leszárítom. Ezután nagyobb darabokra vágom és egy aprítógépbe teszem. Először csak a medvehagymát darálom, majd hozzá adom a reszelt parmezánt, a fokhagymát, fűszereket és hagyom egy kicsit menni. Utolsó előtti hozzávalóként bele dobom a diót (azért ez kerül bele majdnem utoljára, hogy nagyobb darabokba maradjon), aztán hozzá csurgatom az olajat is. Hagyom még egy picit menni, hogy jól össze keveredjen és a legvégén adom hozzá a citromlevet. Megkóstolom és ha valami még hiányzik azt pótolom. 
Nagyon finom pirítóshoz, vagy akár kifőzött tésztára. 

Jó étvágyat :) 

2018\08\12

Daráltkekszes kókuszgolyó

D.

1_8.jpg

Hozzávalók:

  • 50 dkg háztartási keksz 
  • 6 ek cukor
  • 2 dl tej
  • pár csepp rum aroma
  • 2-3 ek cukrozatlan kakaópor
  • 20-30 dkg lekvár 
  • 7-10 dkg kókuszreszelék

A háztartási kekszet ledarálom, majd egy tálba öntöm. Erre mehet rá a tej, cukor, aroma, lekvár. A lekvárból nem öntöm rá egyből az egészet, mert nem szeretném, hogy túl lágy legyen. (Én géppel kevertem össze mert úgy sokkal gyorsabb volt) A végén egy ragacsos tészta állagot kell kapnotok. A "tésztából" apró golyókat formálunk kicsit fizes kézzel és megforgatjuk kókuszreszelékben. A kész golyókat a hűtőbe tároljuk. 
Aki szeretné, tehet a közepébe gyümölcsöt, diót, mogyorót, mandulát :) 

Jó étvágyat :) 

2018\07\24

Mákos - pudingos rétes

D.

dsc_0607.JPG

Hozzávalók:

  • 1 zacskó réteslap
  • 1 zacskó puding
  • 6.5 dl tej
  • 5 ek cukor
  • 10 dkg mák
  • búzadara
  • 1 tojás

Először a mákot egy edénybe rakom, 2 kanál cukorral és 1.5 dl tejjel, majd elkezdem főzni. Folyamatosan kavargatom és amikor már "bugyog" és a tejet is felszívta, akkor félre húzom és hagyom hűlni. 
A pudingot a zacskón leírtak szerint megfőzöm. Felrakom a tej háromnegyedét melegedni, a többibe kikeverem a puding port. Mikor már meleg a tej, mehet hozzá a pudingporos tej meg a cukor. Egy habverővel folyamatosan kevergetem amíg megfelelően nem lesz sűrű. Mikor kész ezt is hagyom 30 percet hűlni. 
Mikor a mák is és a puding is kéz meleg akkor össze keverem a pudingot a mákkal. 
3 réteslapot fogok... megszórom egy kis búzadarával... megy rá a mákos-puding... feltekerem és tepsibe rakom. 
A réteseket megkenem felvert tojással és aranybarnára sütöm. 

Aki szeretné a végén mikor megsült megszórhatja porcukorral :) 

Jó étvágyat :) 

2018\07\16

Mézes krémes

H.

4.jpg

Tészta hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 1 dl mèz
  • 5 dkg vaj
  • 1 dl tej
  • 1tk. szódabikarbóna
  • 2 db tojás

Krém:

  • 15 dkg liszt
  • 5 dl tej
  • 29 dkg vaj
  • 15 dkg cukor

Máz:

  • 15dkg csoki
  • 5-10 dkg vaj

A tészta hozzávalóir összedolgozom, majd 4 cipót csinálok belőle és kis pihentetés után ezeket egyesével kinyújtom (igen vékonyra). A tepsit kivajazom és előmelegített sütőbe a lapokat 5-6 percig sütöm 180°C-on (légkeverés). 

A tejet a liszttel és a cukor feflével krémmé főzöm, nagyjából olya sűrűségűre mint ha pudingot csinálnék. Ha kész van, hagyom hűlni. Addig a vajat kikeverem a cukor másik felével és a langyos masszához adom és ezt is jól kikeverem. Ha ez kész és kihűlt a következő képpen szoktam rétegelni: lap - krém - lap - lekvár (én epret szoktam használni) - lap - krém - lap. 
A tetejére jön a máz amit a következő képpen csinálok meg: A csokit vízgőz felett elolvasztom a vajjal együtt. Ezzel leöntöm a krémes tetejét és hagyom egy kicsit együtt állni, hogy könnyen tudjam szeletelni. 

Jó étvágyat :) 

2018\07\11

Mama aranygaluskája

D.

2_1.jpg

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • 2 db tojást
  • 1 kk élesztőpor
  • 5 dkg cukor
  • 1 ek zsír

 

A tejet langyosra melegítem és nagyjából 1 decibe teszek a cukorból 1 kiskanálnyit meg az élesztőt és hagyom felfutni. Közbe kimérem a lisztet, cukort és a keverőtálba öntöm a tojással, tejjel és a kicsit megolvasztott zsírral együtt. Ha az élesztő felfutott azt is hozzá öntöm és jól eldolgozom a gép segítségével. A tészta nagyon lágy lesz és igen ragacsos, szóval semmi pánik :D 

Hagyom egy órát kelni, majd egy lisztezett felületre borítom és ujjnyi vastagságúra nyújtom egy sodrófával. Egy lisztes pohárral félholdakat vágok, de igazából bármilyen forma megteszi. 
Az üvegtálat amit sütök olvasztott vajjal kikenem majd mehet rá egy sor tészta. A tészta sort megkenem vajjal megint, csak hogy szét tudjam majd szedni ha megsült. Itt jön az a rész, hogy darált dióval megszórhatjátok és utána jöhet a tészta réteg - vaj - dió - tészta réteg. 
Én ezt kihagytam mert nem igazán szeretjük a diót :) A legfelső réteget is lekenem vajjal és betolom a sütőbe ami nem volt előmelegítve. Amikor már szép barna a teteje egy hústűvel vagy villával megnézem, hogy jó e már. 

Mellé: szimpla vanília puding ami kicsit folyósabbra van hagyva 

Jó étvágyat :) 

süti beállítások módosítása