Bármilyen alkalomra tökéletes torta
D.
Tészta hozzávalók:
- 6 db tojás
- 6 ek liszt
- 6 ek cukor
Krém hozzávalók:
- 1 tábla csoki
- 2-3 dl tejszín
- 20 dkg vaj
- 5-10 dkg cukor
Először is készítünk egy piskótát. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét egyből a robotgép táljába öntöm, a sárgákat pedig egy kistálba. A tojásfehérjéhez adok egy kiskanálnyi citromlevet és elkezdem felverni, mikor félig kemény akkor adom hozzá kanalanként a cukrot. Mikor a hab az üstből nem esik ki ha megfordítom, akkor jó. Egy spatula segítségével hozzáadom a sárgákat egyesével és óvatosan átforgatom a habba, próbálom minél kevésbé összetörni a habot. Aztán ugyan így hozzá keverem a lisztet is. Aki szeretné rakhat egy kis sütőport is a tésztába.
A piskóta keveréket egy sütőpapíros tepsibe vagy torta formába öntöm. Én most tepsit használtam és a kerek formákat késsel kivágtam, a maradék tésztát pedig felaprítottam és a krémbe kevertem.
A piskótát tűpróbáig sütjük és persze előmelegített sütőbe rakjuk.
A krémet előző este készítem el mert minden hozzávalót egy lábasba öntök és össze főzöm, hogy minden elolvadjon. Ezután kinn hagyom kihűlni, majd a hűtőbe teszem, hogy a lehető legjobban visszahűljön másnapra.
Másnap: A krémet a robotgépbe öntöm és magas fokozaton elkezdem felverni. Nagyon fontos: NE HAGYJÁTOK EGYEDÜL! Szét tud esni a tejszín és akkor a krém folyós lesz.
Összeállításnál a piskótából annyi korongot vágok amennyi kijön vagy amennyit szeretnék, ha torta formába sült azt is annyi szintre vágom amennyire szeretném. A szintek közé mehet a felvert csokis krém. Hagyjunk a tetejére is és a szélére is.
A rétegek közé rakhattok lepirított diót, mogyorót, mandulát, mazsolát, aszalt gyümölcsöket... ugyan úgy az oldalára is tapaszthattok bármit, amit szeretnétek. Tejszínnel még díszíthetitek a tetejét
Nyugodtan csinálhattok egy tepsibe is a piskótát és csak rá ezt a krémet ;)
Jó étvágyat :)